Bereczki Blog

Bereczki Blog

Luxuskiadásokra fordítják az ELTE állami juttatásait

Kifogyott a nyomtató

2019. január 09. - bereczki

Eddig sjnos nem hozhattuk nyilvánosságra ezt a beszámolót; 

mely kórlapja az elmúlt időszak magyar közéletének.

Orbanisztánban mégsem működik minden úgy ahogy az a gránitszilárdságú nagykönyvben meg van írva.

19872211_1250425_a4c83ff9a1b09cc870df1a10c1088abd_wm.jpg 

Tisztelt Bereczki!

Füttyögés és harosgás töltötte meg a Múzeum körutat, zengett a ,,Viktátor’’ és az ,,Elegünk 
van’’. Eközben tüntetők egy csoportja leszakadt a tömegtől és betértek 
az ELTE Trefort kerti 
kampuszára. 
Eltökélték magukban, hogy kinyomtassák azt az öt pontot, amit nem sikerült 
beolvasniuk, az M1 élő adásában. A tüntetők rárontottak a mit sem sejtő portásra
majd követelték hogy mutassa meg hol van a nyomtató.  
A portás félénken mondta, hogy van 
egy az A épületben, mindeközben az villant fel benne, hogy neki is vennie kell a sátorfáját és a CEU-val kartellt alkotva Bécsbe kényszerül. Természetesen a lelkes lenin fiúk és lányok
csoportja, a nyomtatóhoz vezető út közben egy szemétláda  személyében látták meg
a NER egyik képviselőjét, ezért jól belerúgtak, ezzel is szolidarizálva 
a bölcsészképzés és az 
egyetemi autonómia mellett. Mikor megérkeztek a nyomtatóhoz, döbbenten konstatálták, hogy kifogyott a lap, kérték a portást, hogy hozzon, mire ő azt válaszolta, hogy az egyetem költségvetéséből már nem telik papírra, mivel az állami támogatás nagyrészét stadionokra, kisvasutakra és Adria parti luxusvillákra költötték. A meglepődött portás az élete melett azért könyörgött a diákokoknak, hozzanak magukkal papírlapot. Az egyik lelkes szivárványszín 
kendőbe burkolt fiatal elszaladt egy közeli papírüzletbe, hogy kipótolják a kincstár 
hiányosságát. Beindult a nyomtató, minden egyes kisikló lap után harsány, extatikus 
visításokban 
törtek ki és az ájulás szélére kerültek a gyönyörtől. A sors iróniája, hogy lelkesültségükkel fordítottan arányosan halványult a nyomdafesték a papírlapon, alig vették észre, hogy a hatodik lap olyan 
érintetlenül csusszant ki a nyomtatóból, mint amilyen érintetlen a doktor miniszterelnök úr pozíciója. 

A NER új generációja, avagy a HÖK-ös kasszasiker

Hová lett a Corvinus ösztöndíj?

A rektortól megtanultuk, hogy  "Ki a gazdag?", a kancellártól az 5-ös lottószámokat hallanánk, Szabados úrfi viszont pályát tévesztett - mivel statiszta szeretne lenni az Aranyéletben". Íme a tények, amelyek ezt bizonyítják.

November elején a Diákjóléti Bizottság a szavahihető Hallgatói Önkormányzattal karöltve nem készült el a szociális ösztöndíjak elbírálásával, pedig más felsőoktatási intézményekben már október első hetében megkapták a kijelölt összegeket. A hallgatói felháborodás akkor hágott a tetőfokára, amikor a tanulmányi ösztöndíjakat indokolatlanul csökkentették. Már november közepe volt és még senki egy forintot nem kapott, ezalatt a kiutalandó pénzösszeg egy számlán csücsült. Érdekesség, hogy a bírálat elvégzése a technikának köszönhetően ez csupán egy gombnyomásba került volna. Persze a hallgatóktól elvárták, hogy a kollégiumi díjakat határidőre befizessék, viszont a késedelmi díjakat ennek elmulasztása miatt beszedték. Hol volt ekkor a HÖK, amely az ilyen helyzetek orvoslására hivatott és esküdött fel?

A szemfüles hallgatók azonnal felfigyeltek a HÖK-ös mutyi jeleire. Ugyanis történt, hogy a tanulmányi ösztöndíjakat egy keretbe vonták a - HÖK-ös hallgatók által megpályázható - közéleti ösztöndíjjal, mikor ezt a rendelkezést, az egyetemi vezetés elfogadta, a Hallgatói Önkormányzat élhetett volna vétójogával, amennyiben a hallgatók érdekeit tartották volna elsődlegesnekA közélet ösztöndíjjal kapcsolatban a Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata a következőképpen rendelkezik :

16) A Közéleti Bíráló Bizottság három (3) szavazati jogú és egy (1) tanácskozási jogú tagból áll. A szavazati jogú tagokat a BCE HÖK Elnökségének javaslatára a Küldöttgyűlés választja,- ez azt jelenti, hogy a HÖK a saját kádereit helyezi a húsosfazék közelébe.

(24) A BCE HÖK Elnökség tagjai által megpályázható, (3) bekezdés b) pontja szerinti ösztöndíjra eredményesen pályázó az elnyert pályázati időszak minden hónapjában közéleti beszámolót kötelesek készíteni, és a pályázati időszakra vonatkozó hónapot követő hó 12. napjáig megküldeni a Közéleti Bíráló Bizottság részére véleményezésre. A beszámolót a BCE HÖK Felügyelő Bizottsága a BCE HÖK hivatalos honlapján közzéteszi és legalább egy évig biztosítja azok elérhetőségét-

Ezen a ponton meg kell álljunk két dolog miatt is, az egyik, hogy teljesen mindegy, hogy milyen pályázatot küld be az öszöndíjat megpályázó, hiszen a saját emberei bírálják el. A másik érdekesség, hogy a HÖK a hivatalos honlapján fel kell tüntesse a beszámolókat. Megnéztük és nemhogy a beszámolók nincsenek fennt, de még a jelenlegi HÖK elnök- Szabados Levente- neve sincs feltüntetve. Ehelyett a kettővel ezelőtti HÖK elnök köszöntőjét olvashatjuk, aki transzparenciáról ír.

Egy  informátorunk érdeklődését is felkeltette a Diákjóléti Bizottság és a HÖK kis piszkos ügylete, így megkereste az Adminisztartív Igazgatóságot, hogy kikérje azokat pályázati anyagokat, amelyekre a HÖK-ösök megkapják a közéleti ösztöndíjukat. Informátorunk várt és várt, azonban 4 hét email váltás után sem sikerült megszereznie a pályázati anyagokat. Úgy tűnik az adminisztratív igazgatóság egy hónap után sem tudja tisztára sikálni ezt a mocskot.

De lássuk a számokat, amiket ismerünk. A szabályzat szerint a:

22) ‘’A közéleti ösztöndíj maximális összege: a) a (3) bekezdés b) pontja szerinti közéleti ösztöndíj esetén a mindenkori egy főre jutó hallgatói normatíva 0,9-szerese, b) a BCE HÖK Elnökség tagjai által megpályázható, (3) bekezdés b) pontja szerint elnyerhető közéleti ösztöndíj esetén a BCE HÖK Elnöksége tekintetében a hallgatói normatíva összegének 1,5-szöröse’’

Mindez ez a legmagasabb szintű juttatás, melly kizárólag a HÖK elnökséget illeti meg, név szerint: Szabados Levente (Egyetemi HÖK elnök), Simon Bálint (alelnök), Kenyeres Balázs (kabinetfőnök). Tehát az elnökség havonta fejenként a szabályzat szerint 178 ezer forintra pályázhat havonta, melyet a csókosaiknak hála, valószínűséggel meg is kapnak.

47579359_359046124660464_3289714472200962048_n_1.png

Megdöbbenésünkre az Adminsztratív Igazgatóság értesítette informátorunkat, hogy a kikért személyek- Szabados Levente, Simon Bálint és Kenyeres Balázs- HÖK elnökségi tagok mandátuma körül vizsgálat zajlik. Az egyetemmel szemben, a visszatartott információk miatt, bejelentés történt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság-nál (NAIH). Izgatottan várjuk a folytatást.

 

 

 

 

Botrány a Corvinuson

Lánczi gyógyszere elgurult, Pavlik sorszámozná a diákokat

Mi történt a Corvinuson? Ezen a héten csütörtökön tartotta meg a HÖK és az egyetemi vezetés
(Lánczi András rektor és Pavlik Lívia kancellár duó) azt a hallgatói fórumot, amely során az ártatlanság
és a kitettség habfürdőjében próbálták magukat mosdatni az egyetemisták előtt. Már a fórum
kezdetén elfajult a vita, durva sértegetések és éles szóváltások sorazata követte egymást. Egy
informátorunk által hozzánk eljuttatott hangfelvétel alapján csemegéztünk a legzamatosabb
finomságokból. Jó étvágyat hozzá!

,,Ki a gazdag?’’

Többen arról érdeklődtek, hogy az új rendszerben mi lesz az elsődleges szempont, amikor felvesznek
valakit: a képességei a felvételizőnek, vagy hogy milyen vastag a szülők pénztárcája. Na de lássuk, mi
okozott fejtörést a rektor úrnak és a kancellárasszonynak.
Kérdező: Mi garantálja, hogy normális egyetemi képzés fog folyni, hogy nem gazdagok elit
egyeteme lesz?
Lánczi: Most megvan elégedve vele - a képzéssel?
Kérdező: Nem ez volt kérdésem!
Lánczi: De ez volt a kérdése!
Kérdező: Bocsánat, akkor rosszul tettem fel, arra vagyok kiváncsi, hogy mi fogja garantálni, hogy nem
a gazdagok elit egyeteme lesz a Corvinus?
Lánczi: Ki a gazdag? Most úgy néz rám, mintha értelmetlen kérdést tennék fel, pedig nem az. Na
most vagy vitaképes, vagy nem vitaképes, mert amit kérdést feltett az egy provokatív kérdés volt, ez
teljesen rendben van, de akkor álljon bele!
Látja, akkor lesz egy hallgató, hogy is mondjam, világszínvonalhoz közelítő is, ha beleáll egy ilyen
vitába, állítani én is tudok. Mondjak valamit én is a hallgatókról? Ne sértődjön meg...  Mi a garancia,
mi lenne a garancia - teljesítménnyel lehet bejutni erre az egyetemre.
Második kérdező: Én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ez a Corvinus ösztöndíj...
Első kérdező: Bocsánat tudna válaszolni a kérdésére? Ön még nem válaszolt a kérdésre.


Ezen a ponton komoly vita alakult ki, Lánczi Andrásban feltört az ó-világ démona.


Harmadik kérdező: Van egy őszinte aggódás azzal kapcsolatban, hogy nem juthatnak be rosszabb
anyagi helyzetben lévő emberek az egyetemre. Ez volt a kérdés.
Lánczi: Ide teljesítménnyel lehet bekerül erre az egyetemre most is, a pontszámok világosan
mutatják, hogy lehet bekerülni.
Harmadik kérdező: Vagy teljesitménnyel vagy pénzzel.
Lánczi: Most ekkor, ez hogy van, hogy a szegény és tehetségetelen emberek miért nem kerülnek be?
De ezt kérdezi. De ezt kérdezi (és itt elszakadt valami). Ez a kérdés, ingatja a fejét, de vegyen egy
mikrofont és vitakozzunk.

Majd jött Pavlik Lívia és lerántotta a leplet.

Pavlik: Nem értem a problémáját. Tulajdonképpen az állami ösztöndíjas források helyett most nem a
Magyar Államkincstártól fogjuk kapni azt az összeget, ami az ösztöndíjat elnyert hallgatók után jár,
hanem egy akármilyen bankszámlaszámról az alapítvány! Most leegyszerűsítettem, de való igaz, én
se értem egyikőjük aggodalmát sem!

Ezt követően olyasmi következett , ami a legsötéteb Vészkorszak napjait idézte fel.

Pavlik: Nem mi választjuk ki, hogy kiket veszünk fel, most csúnyán fogok fogalmazni, ahogy a gép
dobja! A hallgatók számunkra mindaddig, míg nem látjuk önöket, még csak egy NEPTUN kódot sem
jelentenek, hiszen a NEPTUN kódjukat utána kapják.

,,Nem lesz gázár emelés’’

Különös módon a rektor úr minden számára kínos kérdésben politikai hátteret látott, talán véd valakit
vagy valakiket.


Lánczi: Csak egy gondolatot, mert ez egy politikai kérdés, amit Ön felvet... Nem állna jól, ha
minősíteném a kérdését... Ez egy nettó politikai állítás, ami vagy igaz, vagy nem!

Kérdező (kancellárasszonytól): Azt mondta egy újságírónak, hogy magunk alatt vágnánk a fát, ha tandíjat
emelnénk. Azt akarom kérdezni valóban meg tudja ígérni a kancellárasszony - egy igen vagy nem
válasszal - hogy fogják e emelni a tandíjat és vállalja e ezért a felelősséget?

Pavlik: Jövőheti lottószámokat nem szeretné hallani?

Úgy tűnik a kancellárasszony fejében nagyon sok szám van, lehet az egyetem jövőbeni költségvetését
az ötös lottó nyereményéből kívánja finanszírozni? Uganakkor kitért egy örök magyar dilemmára:
,,nem mindegy, hogy a forint az mennyi”.

Ekkor a rektor úr cinikusan annyit válaszolt:

Lánczi: „Nem lesz gázáremelés”


A fórum végén a kancellárasszony sajátos gondoskodásról tett tanubizonyságot megnyugtatta a
hallgatóságát, az ösztöndíjakkal kapcsolatos matekozás közben, hogy: "ezt a 212 milliót sikerült magunk
között szétosztani."
Lánczi András továbbra is hangsúlyozta: ,,a bölcsek köve nincs a zsebünkben’’.

73 év, 73 gyertya

Corvinus 2020-tól magánegyetem lesz

Palkovics László bejelentette, Lánczi aszitált hozzá... a Corvinus 2020-tól magánegyetem lesz.

 

Ma meglátogattam az egyetemet. Álltam ott és néztem, tudtam 73 évnyi áldozatos munka van előttem, amit oktatók és hallgatók generációi építettek fel.

Tudom, hogy az egyetem ennél nagyobb tisztességet érdemelt volna, de fontosnak éreztem, hogy kifejezzem a hálám valamilyen formában azért, hogy a Corvinusra járhatok.

Köszönöm az oktatóimnak, köszönöm hallgatótársaimnak, és nem utolsó sorban édesanyámnak a lehetőséget a diploma megszerzésére.

Az ingyenes oktatást a 2020-ban egyetemet kezdő generáció is megérdemelné, talán nálam sokkal inkább.

Bízom benne az élet fog esélyt adni nekik is.

227b52c1-1e5e-4288-bd1f-27cff4f345dc.jpeg

süti beállítások módosítása